Talentum Alapítvány
Történet:
A Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért nevû civil szervezetet 2002-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy a dél-alföldi régióban tevékenykedõ önkéntesek munkáját segítse és támogassa képzésekkel, tanácsadással, illetve önkénteseknek és önkénteseket fogadó szervezeteknek biztosított szolgáltatásokkal. Szervezetünk alapvetõen két nagyobb területen fejti ki tevékenységét: képzési szolgáltatásokat nyújtunk civil szervezetek munkatársainak, valamint a társadalom tagjait motiváljuk önkéntes munkában való részvételre. A Talentum Alapítvány életében mérföldkövet jelentett, hogy 2006-ban megnyitottuk Csongrád megyére kiterjedõ Minõsített Önkéntes Központot, és több hazai önkéntes központtal hálózatban dolgozunk az önkéntesség kultúrájának terjesztésén. A Talentum Alapítvány munkatársai és önkéntesei nagy figyelmet fordítanak arra, hogy munkájuk középpontjában mindig a szolgáltatásokat igénybe vevõ ember, a képzésben részt vevõ és a megrendelõ álljon. Szervezetünk életében fontos a partnerségen alapuló együttmûködés, több országos partnerségben más civil szervezettel összefogva valósítunk meg képzési, kutatási, érdekképviseleti és szakmai projekteket.
Tevékenység:
Képzési szolgáltatások:
A hatékony, minõségi és tudatos civil szervezeti, valamint egyházi munka érdekében menedzsment és közösségi életet szolgáló ismereteket közvetítünk gyakorlatorientált módon. Szervezetünk évente meghirdeti a hat modulból álló Talentum – keresztény szemléletû nonprofit menedzsment képzést, amelyet a Nemzeti Felnõttképzési Intézet PL-0995 számon akkreditált. Vállaljuk szervezetspecifikus tréningek, tanfolyamok megtartását, valamint egyéni felkérésre szervezetfejlesztési tanácsadást tartunk. Képzéseink a régiót túllépve más hazai városokban, Erdélyben és Kárpátalján is népszerûek.
Önkéntes Központ:
A központ feladata az önkéntes kultúrát alkotó két alappillér: az önkéntesek csoportja és az önkénteseket fogadó szervezetek kapcsolatának kiépítése és koordinálása, önkéntesek közvetítése. Célunk az önkéntes kultúra képviselete a fent említett két célcsoport és a hivatalos szervek felé, valamint az önkéntesség népszerûsítése a társadalomban. Az Önkéntes Hálózatban közös szakmai fejlesztésben veszünk részt, a hálózatban kifejtett tevékenységünk révén közös projektek valósulnak meg.
Kutatási tevékenység:
Az alapítvány több felmérést folytat az önkéntesség témakörében Szegeden és országosan civil szervezetek körében. A kutatás célja, hogy fény derüljön az önkéntesek és szervezetek motivációjára, az egyes célcsoportok igényeire, valamint az önkéntesség szerepének és helyzetének meghatározására, a továbbfejlesztési irányok meghatározására.
weboldal: www.talentumonkentes.hu

